Brief
A Decathlonnál elérkezett az első budapesti áruház megnyitója, amely a sportóriás életében is hatalmas mérföldkőnek számított. Kérésük az volt felénk, hogy vegyük át a teljeskörű szervezést a 4 napos grandiózus rendezvénnyel kapcsolatban, vagyis a Nyugati téri promócióval együtt az áruházban zajló VIP megnyitóünnepséget is koordináljuk. A Nyugati téren a programoknak és a kommunikációnak figyelemfelkeltőnek kellett lennie, ugyanakkor az innovatív megoldásokkal felszerelt áruház modern vizuális megjelenítést kívánt. Teljeskörű területfoglalást kértek Budapest egyik legforgalmasabb területére, ahol az aktivitások mellett látványos, közönségvonzó show elemeket, fellépőket kellett biztosítanunk.
Gyorsinfó
NÉV: Nyugati téri áruháznyitó napok
RENDEZVÉNYTÍPUS: promóciós rendezvény
ÜGYFÉL: Decathlon Magyarország
MIKOR: 2016. augusztus
HÁNY FŐ: 700-800 fő
HOL: Nyugati tér, Budapest
Megoldás
Kezdetben a terület teljes felmérésével kezdtük, amelyhez a mérések alapján részletgazdag 3D látványterveket készítettünk jól szemléltetve elképzeléseinket a programok elhelyezkedésével és a tér átmenő forgalmának megtartásával.
Az innovatív megoldásokat egyedi totemoszlopok legyártásával fokoztuk, amelyeken jól látható feliratokat, kreatívokat helyeztünk el.
A totemek sajátossága az volt, hogy LCD TV-ket helyeztünk el bennük, ezeken futottak a különböző aktivitásokhoz kapcsolódó videók, amelyek a városban zajló hétköznapi sportolást jelenítették meg (futás a Margitszigeten, kerékpározás a körúton, evezés a Margit-híd és Lánchíd között, lépcsőzés a Nyugati téri metró állomástól a felszínig és végül a fitnesshez kapcsolódó egy- és kétkezes kapaszkodás a villamoson).
A napi szintű nyereményjátékok nagy tömegeket vonzottak, sok volt az érdeklődő, amelyet fokoztunk online promócióval is egy a Facebook-hoz kapcsolt fotófallal, megosztásokkal. A programok mellett a területen több iPad kioskot is kihelyeztünk, ahol az új webshopot ismerhették meg a résztvevők, valamint a játékhoz szükséges regisztrációjuk is ezeken zajlott.
Mindezt úgy, hogy létrehoztunk két külön internethálózatot a téren, amelyek saját jelszóval rendelkeztek és megfelelő támogatást adtak az eszközök problémamentes kapcsolódásához. Kihívást hozott az első nap programja, amely mellett este már a VIP megnyitó pillanatai is zajlottak. Két helyen, egymáshoz egészen közel egyszerre zajlott két különböző típusú esemény, és gördülékeny átmenettel, problémamentesen élvezhette mindkét programot a résztvevők hada.
NÉHÁNY PILLANAT A RENDEZVÉNYRŐL