“A kommunikáció fontosságát emelném ki, mert számomra elengedhetetlen a csapatmunkához.”

Interjú Kelemen Szilvi rendezvényszervező gyakornokkal. 

rendezvenyszervezes-rendezvenyszervezo-ceg-conceptflow_csapatunk_interjú_kelemen_szilvi_1

Szilvi közel egy éve dolgozik a ConceptFlow csapatában. Most beavatott minket a szakma iránti kezdeti motivációiba valamint kedvenc feladataiba. Megosztotta, mit él meg kihívásként és mi segíti őt a mindennapokban.

Mi volt az első munkád? Szeretted?

Gyerekszínész voltam, ezt tartom az első munkámnak. A Győri Nemzeti Színházból  kapott egy felkérést az általános iskolai kórus, aminek én is tagja voltam, ezért beválogattak a darabba. Egy operában adtunk elő pár dalt, nagyon szerettem, izgalmas volt, hogy a kulisszák mögé lehetett látni.

Emlékszel arra a pillanatra, mikor megfogalmazódott benned, hogy rendezvényszervezéssel szeretnél foglalkozni?

Konkrét pillanat nincs, több kisebb esemény és emlék hatott egymásra, aminek eredményeként kialakult bennem ez a gondolat. Ilyen volt például a 2016-os olimpiai megnyitó Rióban, amit otthon néztünk a családdal. Csak arra tudtam gondolni, hogy egy ilyen ceremóniát mekkora kihívás lehetett megszervezni, mennyi apró részletnek kellett összeállnia ahhoz, hogy ez működjön. Azóta vonzott és lenyűgözött a szakma. 

Hol találkoztál a ConceptFlow nevével először?

A céggel először a Maresz (Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetsége) oldalán találkoztam, ezen a felületen ismerkedtem meg a magyarországi rendezvénypiac szereplőivel, többek között a szervező cégekkel és a szolgáltatói körrel is.
Később, mikor gyakornoki helyet kerestem, rábukkantam a ConceptFlow hirdetésére. Ismerősen csengett a név, hiszen már olvastam róluk, ezért megörültem, nyugodt szívvel adtam be a jelentkezésem.

Milyen feladatok állnak hozzád a legközelebb?

A rendezvényszervezésen belül a kreatív feladványokat szeretem, ötletelni a dekoráción és annak megvalósítása kapcsán, kidolgozni egy esemény koncepcióját. Mindezt persze úgy, hogy ötletes és egyedi módon valósuljon meg, az adott rendezvény témájához szabva. Ennek fontos része az ügyféligény feltérképezése, mely nagyban megkönnyíti az adott feladat irányát.

Mik azok a dolgok, amik kihívások számodra?

Talán az, hogy a projektek alatt az összképre is koncentráljak, ne csak a részletekre. Gyakran belefeledkezem a kisebb feladatokba, leragadok az apróságoknál, de ez fontos ahhoz, hogy a végeredmény kerek legyen. Ilyen esetben a kevesebb tényleg néha több.

Mi a kedvenc részed a céges kultúrában?

Kedvenc részem a céges kultúrában az, hogy kéréseimet és ötleteimet komolyan veszik, így egyenrangú partnernek érzem magam a csapatban. Emellett Évi és Józsi nyíltan kezelik a cég ügyeit, így én is tisztában lehetek minden helyzettel, ami segíti a szerepvállalást.

Kik inspirálnak téged? Kik a példaképeid?

Nem tudnék egy dolgot, személyt kiemelni, viszont próbálok mindig a környezetemből inspirálódni.
Szeretem az utcán megfigyelni a helyeket, embereket, és igyekszem nyitott szemmel járni.

Mit csinálsz, ha nem dolgozol? 

Szeretek olvasni, sütni, főzni, leginkább otthon töltöm a szabadidőm. Illetve nagyon szeretek táncolni, korábban 10 évig néptáncoltam, de most új kihívásokat keresek, szívesen kipróbálnám magam más műfajban is.

Mi a következő úticél a bakancslistádon?

Franciaország, azon belül pedig Párizs a kiszemelt célpont, főleg az ottani életre és divatra vagyok kíváncsi. Ráadásul Párizsban több olyan múzeum is van, amit huszonhat éven aluliak ingyenesen látogathatnak, ezt szeretném kihasználni, amíg van rá lehetőségem.

Nehéz helyzetekben mi tud neked segíteni? 

Én azt mondanám: az elvek. Az embernek a saját elveit kell végiggondolni: mi az ami fontos és mi az ami nem. Bármilyen helyzetben szerintem a legfontosabb, hogy mindig adjuk meg a másiknak a tiszteletet. 

Mit tudsz tanácsolni azoknak,akik most csöppentek bele a munka világába? 

A kommunikáció fontosságát emelném ki, mert számomra elengedhetetlen a csapatmunkához, ettől fog jól működni. Ez tudja a leginkább segíteni a munkafolyamatot, fontos, hogy inkább mindent írjanak le és merjenek kérdezni.